Dobozolás

A nemrég vásárolt Graham Farish Class 158-as DMU dobozolatlanul érkezett. Ez nemcsak hogy megnehezíti a tárolást, hanem esztétikai hiányosság is, mert ha - vitrin híján - csak úgy, a polcon rakom ki a (jelenleg három darabos) gyűjteményt, hülyén néz ki a csupasz motorvonat két klasszul dobozolt mozdony között. Innen jött hát az elhatározás: mivel a múlt héten éppen sikerült beszerezni három négyzetméternyi, 3mm vastag "habkartont", annak az egyik szegletéből csak ki lehet hozni valamit. Hát lám.

Kigondoltam és nagyjából megterveztem azt a két rekeszes dobozt, amit könnyen és egyszerűen össze tudok rakni, és amibe kényelmesen befér a vonat mindkét része, egymás alá.

Pontos méreteket vettem a járgányokról (naná, hogy olyan számok jöttek ki, hogy 19 meg 65mm!), hozzászámítottam az anyagvastagságot, és kiméreteztem a doboz elemeit.

A lehető leghelytakarékosabban felrajzoltam a tervezett elemeket a kartonlap sarkára.

Kivágtam a nagyját...

...meg az apraját.

Összeillesztve stimmelt, mehetett a ragasztó az élekre.

Biztos, ami biztos, egy csík vékony celluxszal is körbetekertem, ügyelve arra, hogy buborékmentes legyen.

A vagdosás után megmaradt darabkából hat lapocskát vágtam ki, s mindkét rekeszbe balra egy, jobbra két darabot ragasztottam éknek, de úgy, hogy a kupplungok szabadon maradjanak. Az eredmény tetszetősen passzentos.

Anyagtakarékosság a javából: Sikerült mindössze ennyi hulladékot termelni.

Jó jó, de ez még a por ellen sem véd, meg aztán forgatni se lehet, sőt a polcon is szarul mutat. Persze, tudom. Most jön köré a külcsíny. A dobozbelső méretei alapján, némi ráhagyással megszerkesztettem a doboz külsejét, méghozzá a már szokásosnak mondható PowerPointtal. Internetről szereztem rá logót, meg néhány valódi Graham Farish dobozról készült, szintén interneten talált fénykép alapján stilizáltam egy autentikus hatású, de teljesen saját külsőt:

A PowerPointban méretre szabott doboz 2D-ben

Tintasugaras nyomtatóval vastag matt A4-es rajzlapra kinyomva. A jobb alsó sarokban látható az az átlátszó műanyag lap, amit feleségem egyik parfümcsomagolásából mentettem meg még régebben, s aminek most végre találtam rendeltetést. Ez került a doboz elejébe vágott ablakba.

És íme az elkészült, összeragasztott mű.

Így azért már van pofája. Sőt! A polcra is ki merem rakni a két gyári Dapol doboz mellé, és még azt is elmondhatom, hogy ilyen doboza aztán tényleg senki másnak nincs.

U.I.: A dobozt a lehető legmezeibb tintasugaras géppel nyomtattam, s ráadásul nem is erre a célra tervezett papírt használtam, úgyhogy persze a fekete tinta annak rendje s módja szerint fogott. Ezért fényképezkedés után kimaszkoltam az "ablakot", és akril alapú rögzítő lakkal lefújtam minden nyomtatott felületet. Mire megszárad, a rovarírtó szag és a fejfájás is biztos elmúlik.