2007/11/07

Nagyjavítás

Az előző - kissé elhamarkodott - poszt után a Bobó enyhén megizzasztott: Az egyik irányba kissé nehézkesen ment, a másikba pedig úgy pattogott, szitált, ugrált és kalapálta a sínt, mint egy rosszabb fajta UV pótkocsi. Alánézve megállapítottam, hogy bizony az egyik forgóváz tengelyei az egyik irányba nem nagyon akarnak forogni, csak nagyon darabosan és szaggatottan.

A mozdony kasztniját leemelve meggyőződtem arról, hogy ez bizony még a régebbi fajta, nem középmotoros változat, de most már úgyis mindegy: ilyen, így fogjuk szeretni. "Szerencsére" a hibás forgóváz maszkjáról kiderült, hogy el van törve, így nem nekem kellett szétbarmolnom, könnyűszerrel "szét lehetett nyitni" és le lehetett kapni.

A kritikus darabot ki- és szétszereltem

Alaposan belenéztem, még széjelebb szedtem, megtisztítottam, megreszelgettem, összeraktam, kipróbáltam, megfordítottam a motort, ismét kipróbáltam, úgy már jó volt. Bekerült a főkeretbe, a drótok visszaforrottak, a kasztni is felkerült a helyére, egy apró csepp ciánakriláttal pedig a visszarakott forgóvázmaszk is egyenesbe jött. Próba indulj!

Gyönyörűen elindult

És jó messze ment, immáron mindkét irányba hibátlanul.

Kicsi a rakás

Együttállunk.

A Bobó - kőkorszaki motorizációja okán - nem nagyon erős, de nem is baj: néhány teherkocsit nagyon szépen el tud tologatni, főleg hogy - most már - a lassúmenete is kiváló. Éljen!

Nincsenek megjegyzések: