2007/12/15

Új családtag érkezik

Nagyon sokminden történt az elmúlt két hétben, nem is jutott idő a vasútra, úgyhogy az statikus antikolást művelt, azaz öntevékenyen gyűjtött egy kis port. Olyan sok jó hír van azonban, hogy még ezt se bánom - majd letakarítom. Először is júniusra eggyel többen lesz a kis család. Még nem tudni, hogy kislány vagy kisfiú, de hogy vasutas lesz, arra mérget veszek. Meg aztán januártól új munkát kezdek, ami szintén izgalommal tölt el. Harmadrészt tegnap sikerrel túléltem PhD képzésem első félévi szigorlatát, bár kissé olyan érzésem volt a "megfelelt" eredmény hallatán, mint amikor a jogosítványomat megkaptam. Anno a vizsgamenetem során ugyanis lefulladtam, padkáztam, rácsúsztam a piros lámpa előtti vonalra, amit a következő lehetőségnél öt méterrel előbb megállva kompenzáltam, átléptem egy záróvonalat, majd egyenes sávból bekanyarodtam, mire végül a vizsgabiztos azt mondta, hogy "volt némi pontatlanság, de alapvetően jól uralja a kocsi dinamikáját"... Lényeg, hogy megvan.

Mindennek örömére el is szaladtam gyorsan az Erkel utcába sínradírt venni, s örömömben letámadott a kényszer: Végre valahára én is beszereztem a sok kötelező darab egyikét, a Roco féle 230-as MÁV Szerjoe-t.

Még az eredeti, érintetlen formájában.

Előbb-utóbb koszolok rajta egy kicsit, de egyelőre csak így gyönyörködöm benne. Nagyon jól mutat keletnémet párja mellett.

6 megjegyzés:

IST írta...

Gratula az új családtaghoz!!!
Meddig leszel itthon?

Wolfram & Hart írta...

kicsi vasutashoz ismét gratulálok, de ugye tudod, hogy hideg verítékben fürdök épp a bejelentés 2. része miatt??

pre-zli írta...

Ja igen, azt a második részt a munkahelyi környezetben csak holnap szabad bejelentenem (főnöki kérés okán), de ez a vasutas blog teljesen elkülönül a munkahelytől, látogatói pedig nem a munkahelyi, hanem a baráti körbe tartoznak, úgyhogy eszembe se jutott itt is titkolózni. Hideg verítékre semmi ok, az utódom jobb lesz, mint amilyen én voltam, meg aztán nem megyek nagyon messze, csak a Montgomery térre. Egy kis szerencsével lesz még lobbista belépőm is. És legalább annyi tuti, hogy én 2009 májusa után is itt leszek.

krisi írta...

sziasztok gratulállok én is tetszik a blog is de lenne egy nem ide tartozó kérdésem meg tudná vlamelyikőtök mondani hova és hogy kell beszerelni a digit. dekódert? ha nem tudjátok egy linket is nagyon megköszönnék.

pre-zli írta...

Szia!

Sajnos digitben nem utazom. A dekóder beszereléséről tömören annyit tudok, hogy előkészített modellben a gépben van egy NYÁK, amin van egy - valamilyen szabvány szerinti - csatlakozó, benne egy vakdugó. Ennek a helyére kell bedugni a dekódert. Előkészítetlen gépnél pedig - a dekóder leírásában ismertetett színkódok szerint - kell a dekóder különböző vezetékeit a mozdony különböző pontjaira kötni (síntáp, motor, világítás, negatív pólus, stb.). Sajnos ilyet még nem csináltam, csak a fordítottját (digit mozdonyból analógot: ilyen a Nohabom). Szerintem gugli, vagy indulj el a Csíkosműhelyből (http://www.csikos-muhely.hu/). Üdv!

krisi írta...

Köszi már megtaláltam egyébként csak van egy lila drót amit a fenének se jövök rá hova kell dugni de végső soron működik és ugyebár ez a lényeg